Gyurcsányi hazugsággal állt elő Magyar Péter, Deák Dániel tette helyre (VIDEÓ)

Úgy tűnik, hogy a Tisza Párt nem tud leszállni a DK-vonatról.

Úgy tűnik, hogy a Tisza Párt nem tud leszállni a DK-vonatról.
Még Magyar Péter beszédére sem gyűlt össze számottevő tömeg.
A Tisza-vezér azzal támadta a miniszterelnököt, hogy 2006-ban, az uniós források felfüggesztését kérte, de az elemző rávilágított, hogy ebből egy szó sem igaz.
Deák Dániel pontosan idézte Orbán 2006-os szavait.
Deák Dániel szerint „egyértelművé vált, hogy Magyar Péter rendeli meg ezeket a manipulatív számsorokat”.
Artikulálatlan szólamok, válogatott sértegetések és politikai üzenetek keveredtek a legutóbbi pride-tüntetésen.
A volt amerikai nagykövet mindent megtett, hogy hazánkat rossz színben tüntesse fel.
„Utoljára ilyen nagy emberrel Kádárral fogtam kezet” – mondta az egyik szimpatizáns.
Magyarország időben kapcsolt, sőt előre figyelmeztette az uniót az alapvető változásokra.
A volt vezérkari főnök arról is beszámolt, hogy az ukrán vezetéssel milyen kapcsolatban állt.
Ugyanazok az emberek tűnnek fel az ország különböző pontjain, ráadásul a legkellemetlenebb az egészben az, hogy még így sem sikerül a kívánt tömeget összehozni.
Feltette az elemző a nagy kérdést, ezek után milyen vizsgálatra lenne szüksége a pártvezérnek?
Az Egyesült Államok az európai cégeket szólították fel, hogy hanyagolják a sokszínűséget, esélyegyenlőséget és befogadást támogató kezdeményezéseket.
„Ezek a felvételek is azt mutatják, hogy a gyűlöletet bizony te kelted az országban” – mondta Deák Dániel.
A stílus maga az ember.
Az elemző tartja, a Tisza Párt lett a voksolás igazi vesztese, pedig nem is indult.
Már az ellenzéki közvélemény-kutatók sem tudják titkolni, hogy trendforduló van kialakulóban.
Ezek nem Magyar Péter hetei, sőt, lassan hónapjai. Öt pontban a lényeg.
Mivel tudósítóként ott voltam, és épp az volt a feladatom, hogy a tömegre figyeljek.
Nem meglepő, hogy csak a legelkötelezettebb hívei jelentek meg, amire számíthatott is a támogatottságának csökkenését mérő közvélemény-kutatások után.